Fat Heat és Mr. Zero festékkel a korrupció ellen
| 2012/11/09 |
Fat Heat és Mr. Zero nemrég tért haza Wales-ből, ahol egy érdekes projekthez kérték a művészek segítségét. De ne rohanjunk annyira előre. Idén már volt egy-egy interjú mindkét sráccal, ahol elképesztő munkáikat mutattuk be. Az azóta eltelt idő alatt is jobbnál-jobb művekkel találkozhatunk minden héten. Mikor már azt hinnénk, hogy a csúcson vannak, mindig megtudnak lepni valami még jobbal. És akkor most kanyarodjunk vissza a sziget országhoz és a gőzhajóhoz. A körülményekkel kapcsolatban kérdeztem Fat Heat-et, hogy miért pont hajó és miért pont ott. A válasz a következő volt:
A "Duke of Lancester"-t 1979-ben állították ki a forgalomból, ezután 4-5 évig "The Funship " néven szórakoztató központként működött. A helyi önkormányzat viszont erősen korrupt, így a tulajoknak le kellett volna fizetnie az ott dolgozókat, amire nem voltak hajlandóak. Azóta megy a huzavona, perek, újabb támadások, de a hajó azóta sem nyitott újra. A tulaj ugyanakkor a szívén viseli a hajó sorsát, azt mondta, hogy két opciót tart elfogadhatónak: vagy újranyitja a hajót, vagy kiteregeti az önkormányzat szennyesét. Az utóbbi maradt, és ebben urban art alkotókat hívott segítségül. Így született meg a DuDug projekt.
Remélem itthon is lesz hasonló kezdeményezés, munkájuk lenne a srácoknak minden nap :)
A következő videót érdemes végignézni, ugyanis a projekt legelejétől filmre lett véve minden mozdulat. Aki pedig több képet szeretne látni a hajó "feldíszítéséről", az vagy a srácok honlapján vagy pedig a következő linken lapozgathat.
